Az Alkotmánybíróság 2011. végére minden tekintélyét elvesztette. Arra pedig, hogy 2012. január 1. után visszaszerezze csekély az esély. A tekintélyvesztésnek hosszú, több évre visszavezethető előzményei vannak, a folyamat azonban a 2010-es kormányváltáskor gyorsult fel, vált visszafordíthatatlanná, és az Alkotmánybíróság létszámának kibővítésével, ezt követően új tagjainak megválasztásával, a régi-új elnök országgyűlési megbízásával pedig lezárult.

A tekintélyvesztés legbiztosabb jele az a fékevesztett, minden garanciális szabályt felrúgó, a napi politikai igényeket kiszolgáló jogalkotási folyamat, amelynek következtében kiismerhetetlenné és alkalmazhatatlanná váltak a jogszabályok, inflálódott az Alkotmány, elértéktelenedtek a törvények, megszűnt a jogbiztonság, így a jogállam. Ezeknek az állításoknak az igazáról bárki meggyőződhet, ha felmegy az Országgyűlés honlapjára és meggyőződik arról, hogy szinte minden törvényben legalább egy tucat, esetenként egymással tartalmilag összefüggésbe sem hozható törvényeket módosítanak, sokszor ugyanazokat, rövid időn belül, a kihirdetést követő azonnali vagy néhány napon belüli hatályba léptetéssel. Jó példa erre a T/5001/2011. számon benyújtott „egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról” szóló törvényjavaslat, amelyben 117 oldalon 219 törvény módosítására tett javaslatot eredetileg a Kormány. A törvényjavaslatot november 19-én nyújtotta be a Kormány és december 23-án fogadta el az Országgyűlés. Kihirdetésének napja 2011. december 30. A végeredmény „lenyűgöző”: 307 törvény módosult, köztük olyan sarkalatos törvények, amelyeket ennek a javaslatnak a benyújtása után fogadott el az Országgyűlés. A módosuló törvények számos esetben nem hozhatók összefüggésbe a szabályozási céllal, az Alaptörvénnyel. A törvény hatályba lépésének napja részben 2011. december 31., részben 2012. január 1. Ezeket a lépéseket csak olyan Kormány, csak olyan Országgyűlés kockáztathatja meg, amelyik majdnem száz százalékig biztos lehet abban, hogy az Alkotmánybíróságtól nem kell tartania. Mire számíthattak a törvénygyárosok? A köztársasági elnök lojalitására és az alkotmánybíróság működési zavaraira. Természetesen a köztársasági elnök lojalitása döntő fontosságú volt, mivel az elődei által kezdeményezett előzetes normakontrollok általában sikeresek voltak. Többet nyomott azonban a latban annak kormányzati felismerése, hogy az Alkotmánybíróság nem képes, nem tud, nem akar túllépni az általa „békeidőben” kialakított gyakorlaton, elveken, normákon, nem képes, nem tud, nem akar alkalmazkodni a „forradalmi körülményekhez”, nem vesz tudomást arról, hogy nem a jogállam építése folyik, hanem éppen ellenkezőleg annak lebontása. Ezek a kijelentések súlyosak, de közismert tényekkel alátámaszthatók. Íme: Az Alkotmánybíróság akkor és azt az ügyet tűzi napirendjére, tárgyalja meg teljeskörűen vagy csak részleteiben, hoz benne határozatot vagy napol el, állapítja meg visszamenőlegesen vagy a jövőbe szólóan a megsemmisítés időpontját, ahogy azt jónak látja. Így fordulhatott elő, hogy nem született döntés a magánnyugdíjpénztárak államosításának ügyében és még számtalan, 2012. január 1 előtt benyújtott beadvány tárgyában. [Ez a nap vízválasztó, mivel az Alaptörvény hatályba lépésével „okafogyottá” vált minden, el nem bírált beadvány, be nem fejezett ügy.] Így fordulhatott elő, hogy a 98 %-os különadót megállapító törvény nemzetközi szerződésbe való ütközésének vizsgálata nem fejeződött be [37/2010. (V. 10.) AB. h. I/1.8]. Így fordulhatott elő, hogy az Alkotmánybíróság elzárkózott az Alkotmányt módosító törvények alkotmányosságának vizsgálatától. Ezért válhattak az alkotmánysértőnek talált és megsemmisített megoldások az Alkotmányba történő beépítéssel alkotmányossá, mint például a visszamenőleges hatályú törvénykezés, az önkormányzati vagyon ellenszolgáltatás nélküli államosítása. Járhatott volna más úton is a testület, mutattak rá a különvéleményt megfogalmazó alkotmánybírók [61/2011. (VII. 13.) AB. h.]. Így fordulhatott elő, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény közjogi (eljárási okokra alapozott) érvénytelenség miatti alkotmányellenességét megállapító, ezért azt megsemmisítő határozat meghozatalát megelőző eljárásban az Alkotmánybíróság érdemi kérdéseket - például lehet-e különbséget tenni egyház és egyház között, vizsgálhatnak-e állami szervek hitéleti kérdéseket - nem mérlegelt [164/2011. (XII. 20.) AB. h. III/5.]. Ennek eredményeképpen az alkotmánybírósági határozat megjelenését követő napon új törvényjavaslatot nyújtottak be a kormányzópárt képviselői, amelyben „visszahozták” a megtámadott, de el nem bírált megoldásokat, s amelyeket az Országgyűlés 2011. december 30-án el is fogadott, 2012. január 1-jei hatályba lépéssel. Mégis, a törvénykezés teljes szétzilálásához az Alkotmány Bíróságnak az a „következetes gyakorlata” járult hozzá leginkább, amely alapján nem tekintette abszolút semmisségi oknak az Alkotmányban előírt egyeztetési eljárások mellőzését, továbbá azt sem, ha nem biztosítják a törvény megismeréséhez szükséges kellő időt, a hatályba léptetés meghatározásával [8/2011. (II. 8.) AB. h. II/1-3.]. Ennek következtében születhetett meg például a szakszervezetekkel történő előzetes egyeztetés nélkül benyújtott új Munka Törvénykönyve, és az egyházakkal történő egyeztetés nélkül újra benyújtott „egyházügyi törvény”. Ennek következtében alakulhatott ki az a „gyakorlat”, hogy a kihirdetést követő napon, esetleg a kihirdetést követő néhány nap eltelte után léptettek hatályba nagy terjedelmű, lényeges változásokat eredményező, egész rendszereket átíró törvényeket, nem biztosítva kellő időt még az elolvasáshoz sem, nem hogy a megismeréshez és a megértéshez.

Az alkotmánybíráknak vigaszul szolgálhat, hogy nincs már tekintélye más állami szerveknek sem. Ezek a tények azonban nem szolgálhatnak vigaszul azoknak, akik jogállamban akarnak élni. Ehhez azonban feltehetően meg kell várni a Magyar Köztársaság újjászületését, az Alkotmánybíróság újjászervezését. Az új Alkotmánybíróság megteremtéséhez olyan új Alkotmányra van szükség, amely garantálja, hogy ne pártkatonák, hanem szigorú szakmai követelményeknek megfelelő szaktekintélyek váljanak alkotmánybíróvá, amely biztosítja az Alkotmánybíróság függetlenségét az Országgyűléstől. E követelmények teljesülésének feltétele, hogy az alkotmánybírók kinevezési joga átkerüljön a köztársasági elnökhöz és az alkotmánybírák visszakapják elnökválasztási jogukat. A köztársasági elnököt pedig közvetlenül kell megválasztani

Az írás teljes szövege a Galamus.hu oldalon található

Forrás: http://szabademberek.nolblog.hu/archives/2012/01/10/Az_Alkotmanybirosag_tundoklese_es_bukasa/