Az Alkotmánybíróság tegnapi döntését követően, amelyben alkotmányellenesnek minősítette a különadót, a kormány azonnal durva, a demokratikus értékeket és normákat semmibe vevő, azokat mélyen sértő ellentámadásba ment át. A Fidesz frakcióvezetőjének bejelentése az alkotmány Alkotmánybíróság jogkörét korlátozó módosításáról nemcsak a kormánypárt mély politikai erkölcstelenségének, hanem annak bizonysága is, hogy leszámolnak minden demokratikus intézménnyel, felszámolják a demokrácia összes biztosítékát. A Nemzeti Együttműködés Rendszere mára ócska politikai bohózattá, a demokrácia megcsúfolásának hitvány eszközévé vált.
Ebben a helyzetben a Szabad Emberek Magyarországért párt összefogásra szólít fel minden demokratikus erőt, a demokratikus parlamenti pártokat, a parlamenten kívüli politikai mozgalmakat, a szakszervezeteket, a civil szervezeteket, és minden demokratikus meggyőződésű embert. Mindannyiunk elsődleges feladata az együttműködés, a közös cselekvés, a demokrácia, a demokratikus értékek és intézmények védelme. Azonnali cselekvésre van szükség, az utcán, demonstrációk sorozatán keresztül kell kinyilvánítanunk, nem kérünk abból a kormányból, amely kénye-kedve szerint módosítja az alkotmányt, az ország demokratikus rendjét.
A Szabad Emberek Magyarországért párt kinyilvánítja, hogy kész minden demokratikus erővel összefogni és együttműködni a demokrácia, a szabadság, az értelem, és a morális politikai cselekvés érdekében.
Budapest, 2010. október 27. A SZEMA elnöksége
Nagyobb méretben »
Köszönjük támogatását!