A SZEMA nyilatkozata a médiatörvényekről - 2010.12.20.
Az elmúlt hónapokban az Országgyűlés három olyan törvénytervezetet tárgyalt és fogadott el, amelyek alapvetően átalakították a médiaszabályozás hazai rendszerét. „Természetesen” mindhárom törvényjavaslat egyéni képviselői indítványként került a Parlament elé. Ezzel a kormány tovább folytatta a törvényalkotással
kapcsolatos antidemokratikus gyakorlatát, továbbra is következetesen megkerüli az átlátható jogalkotással, a hatástanulmányok készítésével és a társadalmi egyeztetéssel kapcsolatos törvényi kötelezettségeit. A média tartalomszabályozására, a felügyeleti hatósági rendszerre, valamint a médiapluralizmusra és a sajtóval szemben alkalmazható szankciókra irányuló törvények „egyedülállóak” Európában, és a legteljesebb mértékben szemben állnak az európai liberális demokráciák hagyományaival és értékrendjével.
A törvények nyomán a médiairányítás és a hírközlés felügyelete a kormánytöbbség kizárólagos befolyása alá került. A Fidesz-KDNP, illetve a kormány teljes mértékben kiszorította az ellenzéket a média és a hírközlés irányításból. Ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy kizárólag a Fidesz jelöltjeit választották meg a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsába.
Noha a törvénytervezetek a tájékoztatás szabadságáról és sokszínűségéről beszélnek, a médiatörvények egyedüli célja a tág értelemben vett sajtószabadságnak a kormány, illetve a Fidesz érdekében történő erőteljes és esetenként durva korlátozása. A médiahatóság akár 25 milliós büntetést is kiszabhat országos napilapokra, vagy internetes portálokra jogsértő tartalom közlése miatt – csak éppen nincs egyértelműen meghatározva, hogy mi számít jogsértő tartalomnak. Ezt majd Szalai Annamária fogja rendeletben szabályozni. Ennek alapján pedig a média- és hírközlési biztosok (akiket természetesen ugyancsak Szalai Annamária nevez majd ki) állapítják majd meg, hogy ténylegesen megtörtént-e a jogsértés. Sőt, a médiahatóság emberei bármely szerkesztőségben megjelenhetnek és iratokat foglalhatnak le, még akkor is, ha éppen semmilyen jogsértés nem került megállapításra.
A médiatörvények is azt mutatják, a Fidesz és a kormány fél a demokráciától, fél a szabadságtól, fél a szabad véleménynyilvánítástól. A SZEMA a leghatározottabban elítéli ezeket a törvényjavaslatokat, kiáll a sajtó- és véleményszabadság mellett, s felszólítja a kormányt és a kormánypártot tartsa tiszteletben a demokratikus alapértékeket.
Budapest, 2010. december 20.







