A SZEMA gratulációja Kelemen Hunornak

Tisztelt Elnök Úr!

A Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt nevében gratulálunk győzelméhez! Üdvözöljük első nyilatkozatát, melyben kezet nyújtott a többi erdélyi magyar politikai szervezet felé, s melyben a partneri együttműködés fontosságát hangsúlyozta a magyarországi és romániai pártokkal. Meggyőződésünk, hogy ez a politika, az együttműködés, a józan érdekérvényesítés teheti sikeressé a számunkra is kiemelt fontossággal bíró kisebbségi képviseletet. A szlovákiai magyarság választása is arra tanított, és abban erősített meg bennünket, magyarországi politikusokat, hogy a határon túli magyar közösségek politikai szervezeteinek és vezetőinek megválasztása kizárólag az adott közösség felelőssége és feladata, a közösség belső viszonyaiba való beleszólás pedig az érdekérvényesítés sikere szempontjából is felelőtlenség és hiba. A partneri viszony megteremtését és fenntartását viszont Önhöz hasonlóan fontosnak tartjuk. Bízunk ezért abban, hogy az együttműködés lehetőségeiről minél előbb személyesen is egyeztethetünk!

Kívánunk Önnek sikeres elnöki éveket, kívánjuk, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarság gyarapodó és elismert szervezete maradjon otthon és szerte Európában.

Budapest, 2011. február 27.

Ungár Klára
a Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt elnöke

Dr. Sértő-Radics István
a Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt alelnöke

 

Mi a liberalizmus?
Hírlevél
Hirdetés
Hirdetés
SZEMA a Facebookon

Ajánlott Facebook oldalak:
SZEMA
Szavazás

Új adók jönnek- tovább növekednek a lakosság terhei. Ön szerint ez minek "köszönhető"?

PayPal támogatás

Pénznem:
Összeg:

Köszönjük támogatását!


További támogatási lehetőség »


Támogatók
  • B. Gáspár Judit, pszichoanalitikus
  • Bán Zsófia, író
  • Bálint Péter,közgazdász- Marketing hallgató
  • Bánóczi Zoltán, egyetemi hallgató
  • Bárány Tibor, filozófus, kritikus
  • Berki Ottília, alkalmazott
  • Békés Bence, civil aktivista
  • Bikácsy Gergely, kritikus, esszéíró
  • Bodák Zsolt, informatikus
  • Bódis Kriszta, író, dokumentumfilmes
  • Borbély Pálné, nyugdíjas
  • Borlai Kinga, nyugdíjas hangmérnök
  • Breitner Dávid, ember, zsidó, magyar
  • B.Kiss Tamás, közgazda, újságíró, költő
  • Cserny András, joghallgató
  • Csermák Éva, hegedűművész
  • Csomor Béla, informatikus
  • Csonkáné Lakatos Erzsébet, mentálhigiénés munkatárs
  • Csordás Gábor, író, könyvkiadó
  • Csordás Istvánné, nyugdíjas
  • Dalos György, író
  • Dargayné Panyik Márta, tanár
  • Dékei Ági, építész
  • Dés Mihály, irodalmár
  • Dobos József, nyugdíjas, vállalkozó
  • Donáth Ferenc, orvos
  • Emődy Zsolt, filozófus, rendszertervező
  • Dr. Éliás Gyula, gyermekorvos
  • Fabó Kinga, költő, nyelvész, esszéista
  • Faludi Viktória, pszichológus
  • Farkas Tamás, építőmérnök
  • Farkasné Búzás Tünde, gyógypedagógus-logopédus
  • Ferenczi Gábor, filmrendező
  • Ferenczi Gábor, közgazda
  • Finta László, Nyitott Műhely
  • Fodor Ferenc, pr-szakember
  • Forgách András, író
  • Forrai Gábor, filozófus
  • Földes Györgyi, irodalomtörténész
  • Für-Láng Sebi, tanuló
  • Fürjesné Molnár Erzsébet, szociális munkás
  • Fürst Judit dr., adószakértő, és környezetvédelmi szakjogász
  • Gabos Gáborné, nyugdíjas zenetanár
  • Gerényi Katalin, aktivista, ember, meleg
  • Gervai András, kritikus
  • Goldner Ibolya, okl. vegyészmérnök
  • G.Tari Ágnes, tanár
  • Guti Kornél, készségfejlesztő
  • György Péter, esztéta
  • Dr. Győri Ágnes, klinikai szakpszichológus
  • Győri Gábor, tanár
  • Gyurkovits Zsuzsanna, pszichológus
  • Hartl Ilona, könyvtáros
  • Hámori Éva, fazekas
  • Hegedűs Róbert, tanító
  • Hoffmann Andrea, tanár
  • Horváth Károly, gépészmérnök
  • Horváth M. Judit, fotográfus
  • Imrei Júlia, citogenetikai szakasszisztens
  • Jourdan, Beatrix, grafikus, fotográfus
  • Juhászné Kovács Ágnes, nyugdíjas tanár
  • K. Kabai Lóránt, költő, szerkesztő
  • Kalina Yvette, tanár
  • Kálmán C. György, irodalomtörténész
  • Kárpáti Annamária, alkalmazott
  • Kárpáti Péter, író, dramaturg
  • Kepes János, műfordító
  • Kepes Judit, fotográfus
  • Kerényi Sándor, ny. oboaművész, főiskolai docens
  • Kinszki Judit, nyugdíjas tanár
  • Kocsán Éva, belsőépítész, grafikus
  • Kőházyné Nagy Ilona, nyugdíjas
  • Dr. Kristóf Andrea, pszichiáter
  • Krokovay Attila, építőmérnök
  • Lamm Gábor, biológus
  • Lángh Júlia, író
  • László Judit, külgazdász
  • Lovas Nagy Anna, kézművész, író
  • Ludassy Mária, filozófiatörténész
  • Lukács András, pénzügy
  • Major Márton, művelődésszervező
  • Marsovszky Magdolna, antiszemitizmus-, anticiganizmuskutató
  • Marton Gabriella, tanító
  • Márton Eszter, színész
  • Máté András, filozófus
  • Merker Dávid, önkormányzati képviselő (Budapest XIII. kerület)
  • Mezei Bálint, tanuló
  • Mészáros Zsófi, gyógypedagógus, galerista
  • Mészöly Krisztina,építész
  • Mindum Károly, mérnök, környezetvédelmi szakértő
  • Molnár-Lamos Krisztina, kultúratörténész, ápolónő, családanya
  • N. Kovács Tímea, kulturális antropológus
  • Dr. Naetar-Bakcsi Ildikó, szupervízor
  • Dr. Nagy Tibor, pszichoterapeuta
  • Nemes László, raktáros
  • Oláh-István László, író, újságíró
  • Orbán Júlia, mérnök-közgazdász
  • Orosz Attila, nyugdíjas
  • Orosz Krisztina, alkalmazott
  • Panda Ágnes Tünde, információrendszer szervező, szociológus
  • Papp Anikó, nyugdíjas piackutató
  • Pertl Gábor, tanár
  • Pető Balázs, egyéni vállalkozó
  • Pető Tamás, egyetemista
  • Pomázi Petra, középiskolai tanár
  • Ranschburg Jenő, pszichológus
  • Rátkay Kata, jogász
  • Rév Ambrus, biológus
  • Rév András, közgazda
  • S. Novotny Júlia, tanár
  • Salánki Sándor, közgazdász
  • Sára Andrea, építész
  • Schein Gábor, író
  • Semjén András, közgazdász
  • Sélley Titanilla, közgazdász
  • Sinka Károlyné, nyugdíjas
  • Sinka Zsófia, tanár
  • Somogyi Zoltán, zenész
  • Stalter György, fotográfus
  • Steiner Kristóf, újságíró-szerkesztő
  • Surányi András, filmrendező, tanár
  • Szabó Andrea, drámapedagógus
  • Szabó Brigitta, tanuló
  • Szabó Kálmán, IT & Economy Manager
  • Szabó-M. László, képzőművész
  • Szabó Pálma, diák
  • Szabó Péterné, osztályvezető
  • Szécsényi Endre, eszmetörténész
  • Székelyhidi Judith, pszichológus
  • Szekeres László, nyugdíjas mérnök
  • Szeles Edit, alkalmazott
  • Széll György, idegenforgalom
  • Szilágyi Judit, klinikai szakpszichológus, család-és párkonzulens
  • Szlabony Csaba, kereskedő
  • Szomor Éva, gyógypedagógus
  • Szontagh Miklós, mérnök-közgazdász
  • Takáts Andrea, színésznő
  • Tarján Péter, színművész
  • Tordai Péter, kreatívigazgató, kommunikációs szakember
  • Tódor Edit, pszichopedagógus
  • Tóth Attila, informatikus
  • Tóth Istvánné, könyvkereskedő
  • Tóth János, nyugdíjas közgazda, adószakértő
  • Tóth Péter, némettanár
  • Varga Péter, alkalmazott
  • Vaskuti Pál, pszichológus
  • Vári Erzsébet, műfordító, irodalmár
  • Vladár Zsolt, joghallgató
  • Vojnich Erzsébet, festőművész
  • Wagner Tamás, díszlettervező
  • Wessely Anna, művészettörténész, szociológus
  • Dr. Záhonyi Csilla, orvos
  • Zoltán Mária Flóra, festő
  • Zsibrita Ildikó, kommunikációs tanácsadó