A Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt üdvözölte az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973. sz. határozatát, mely lehetővé tette egy nemzetközi koalíció számára a líbiai polgárháborúba való beavatkozást. Pártunk támogatja a repüléstilalmi övezet kialakítását, illetve minden olyan hadműveletet, amely a líbiai civil lakosság védelmét szolgálja.
Az embertelen líbiai rendszer mélyen antidemokratikus, lábbal tiporja az emberi jogokat, nem tartja tiszteletben az emberi méltóságot. Miután 2011 elején Kadhafi a saját népére támadt, (az ENSZ R2P normája alapján) elvesztette minden legitimitását, így a nemzetközi közösségnek morális, politikai és jogi felelőssége közbeavatkozni, és beszüntetni a vérontást.
A SZEMA támogatja minden nép szabadságáért és önrendelkezéséért folyó jogos küzdelmét, legyen szó Líbiáról, Egyiptomról, Jemenről, Szaúd-Arábiáról vagy a világ bármelyik antidemokratikus rendszeréről - függetlenül attól, hogy annak céljai egybeesnek-e a nyugati érdekekkel. Az egyes népek szabadsághoz való jogát sosem áldozhatjuk föl saját érdekeink oltárán.
Tisztában vagyunk vele ugyanakkor, hogy nem tudunk minden, demokratikus célokért folytatott küzdelmet támogatni, hiszen ez ellentmondana a világpolitikai realitásoknak. Ez azonban nem jogosít fel minket arra, hogy ne segítsünk ott, ahol tudunk, hogy tétlenül nézzük, ha a közvetlen szomszédságunkban százezrek halnak meg.
Magyarországnak, mint az EU soros elnökének és mint demokratikus országnak, kötelessége hozzájárulni a koalíciós erők sikeréhez olyan mértékben, amennyire azt a körülmények engedik. Mivel úgy tűnik, hogy a magyar légierő nem képes aktívan részt venni a hadműveletekben, ezért jelen pillanatban úgy látjuk, hogy a közreműködésünk formája valamilyen szintű humanitárius segítségnyújtás kell, hogy legyen. Meg kell vizsgálni továbbá annak a lehetőségét, hogy Magyarország milyen mértékben tudna hozzájárulni majd a polgárháború utáni Líbia újjáépítésében.
2011. március 26.
A SZEMA – Liberális Párt elnöksége
Nagyobb méretben »
Köszönjük támogatását!