A Fidesz szerint az állami rendszerbe visszakényszerített 2,9 millió emberből közel 600 ezren nem kapnak reálhozamot. Vagyis 2,3 millió embert megkárosítottak azzal, hogy zsarolással visszakényszerítették őket az állami rendszerbe. A Fidesz 2,3 millió embertől ellopta a nyugdíjának egy jelentős részét. A Fidesz nyugdíjtervei alapján azonban az állami rendszerben lévőket, vagyis összesen közel 5 millió embert is meg fognak lopni. A munkavállalói járulékok a duplájára fognak emelkedni, a munkaadói a felére fog csökkenni és a nyugdíjba nem fogják beszámítani. A Fidesz így mindenkitől ellopja a nyugdíja egyharmadát.
Teszik ezt az értelmetlen, igazságtalan adócsökkentés érdekében. A munkavállalók egyharmadának sem kedvező adócsökkentés miatt jövőre a másik kétharmad adóterheit tovább fogják növelni. De a tervezett „nyugdíjreformmal” a most még kedvező helyzetben lévő egyharmad terheit is növelni fogják.
A Fidesz gazdaságpolitikája súlyos szakmai tévedésen alapszik. Minden évben meg kell majd találniuk a hiányzó költségvetési bevételeket, minden évben legalább 500 milliárd forintot kell majd valakiktől elvenniük. Előbb utóbb mindenki károsulttá fog válni. Ha nem ma, akkor holnap.
Berlin, 2011. július 24.
SZEMA- Liberális Párt elnöksége
Nagyobb méretben »
Köszönjük támogatását!