Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában büszkén jelentette be: kidolgoztak egy új diákhitelrendszert, amely lehetővé teszi, hogy ezentúl mindenki tanulhasson, aki elég tehetséges és szorgalmas. Az, hogy rögtön a dolog anyagi oldala felől közelítette meg a problémát, nem meglepő. Ha véghez viszik a 2011 tavaszán nyilvánosságra került Széll Kálmán tervben megjelölt költségvetési tervezetet, az állami támogatásban nem részesülő hallgatók az eddigi tandíj többszörösét lesznek kénytelenek kifizetni a vágyott diplomáért cserébe.
Az "új" diákhitelrendszer jóvoltából a diákok félévenként akár 800 000 forint hitelt is felvehetnek, a kormány ezzel az ‚örömhírrel‘ próbálja feledtetni a fiatalokkal a traumát, hogy 2012-ben csaknem feleannyi jelentkezőnek biztosítanak állami támogatást, mint eddig. Számszerűen, tavaly több mint 54 000 hallgató mentesült a költségtérítéstől, idén ez a szám 30 000-re csökkent. A legrosszabbul a közgazdász- és jogászképzésre jelentkezők járnak, előbbinél a tizedére, utóbbinál egynyolcadára csökkentették a financiális önerő nélkül felvehető diákok számát, ami még az elitképzés keretein belül is a nonszensz kategóriába tartozik. A Széll Kálmán terv szerint a kormány a költségtakarékosság jegyében 2012-ben 12 milliárd, 2013-ban és 2014-ben 38-38 milliárd forintot szeretne kivonni a felsőoktatásból, Magyarországon ezzel megkezdődött a folyamat az államilag finanszírozott felsőoktatási képzések teljes befagyasztására. Mindezt az a Fidesz viszi véghez, amelyik 2008-ban még utcai tüntetéseket szervezett és népszavazást kezdeményezett a Gyurcsány-kormány által bevezetni kívánt tandíj ellen. Németh Lászlóné botrányos kinevezése és Schmitt Pál napvilágra került disszertáció-plágiuma után világos, hogy a Fidesznek nem létkérdés, hogy minél több rátermett és hozzáértő szakember foglalja el a helyét a civil és állami szférában. Mi, liberálisok viszont ragaszkodunk hozzá, hogy egyetlen tehetséges fiatal se maradjon ki a felsőoktatásból csak azért, mert a Fidesz a rajtuk megspórolt forintokkal akarja betömködni a saját maguk által süllyedésre ítélt hajó repedéseit. 2012. január 12. SZEMA-Liberális Párt elnökség
Nagyobb méretben »
Köszönjük támogatását!